Lúgosítással a Candida ellen
A Candida talán az egyik legmakacsabb gomba, amely a szervezetben van. A nők kifejezetten ismerik a Candida kellemetlen tüneteit, hiszen főleg nálunk szokott ez a probléma jelentkezni.
Talán kevesen tudják, hogy alapjában véve a Candidára testünknek szüksége van. De nem mindegy mekkora mennyiségben. Miért is van ez? Ha testünkben túl sok a savas lerakat, hulladék ez nagyon jól előtudja készíteni a terepet azoknak a mikroorganizmusoknak, amelyek potenciálisan veszélyesek lehetnek ránk és egészségünkre nézve. Ilyen pl a Candida is. A Candida latinul egy élesztőgomba neve, de valójában ez egy gombafajta. Ezek az apró élőlények (élesztő-,penész- és egyébb gombák) az egész Földön megtalálhatók, mindenütt ott vannak, így a testünkben is. A Candida pl rendszerint az emésztőcsatornánkban található. És itt egy lényeges pont, valójában meghalnánk nélküle. Viszont ezzel együtt képesek annyira elszaporodni a testben, amelyek olyan tüneteket okozhatnak, ami már már bosszantóak, krónikusak vagy akár végzetesek is lehetnek. És ez az a probléma amit már korábban is említettem, amit a nők úgy ismernek mint hüvelyi gombásodás, vagy amit a szülők is észrevehetnek újszülött gyereküknél ha már volt a gyermeknek szájpenésze.
Bár az orvostudomány ezt már észrevette, hogy ezek és még ezen kívül pár más egészségügyi problémákat az élesztő és más egyébb gombáknak "köszönhetünk", mivel túlszaporodnak bennünk ezek az élőlények, az igazság az, hogy az a fajta nyugati táplálkozás, amit az amerikaiaktól vettünk át, az emberek elsöprő töbségénél ezen élősködők kontrollálatlan szaporodását idézi elő a testünkben - és ennek következményei katasztrófálisak lehetnek.
Igazából, a túl sok Candida csak egyike a kis gonosztevőknek. Mikroorganizmusok tömkelegében élünk, amibe szintén beletartoznak éppúgy a gombák, mint a baktériumok és a vírusok. De ami még ennél is rosszab, hogy nem csak ezen mikroorganizmusoknak vagyunk az áldozatai, hanem anyagcseréjük mérgező végtermékeié, más néven „mikotoxinoké” és „exotoxinoké” („miko” = gomba, „exo”= bakteriális, és „toxin” = méreg).
Ezek a méreganyagok pedig úgy jönnek létre, hogy a mikroorganizmusok megemésztik, pontosabban megerjesztik a glükózt, a zsírokat, fehérjéket. Pontosan ugyan azon tápanyagokat, amit a testünk próbál energiatermelés céljából használni.
Ezek az élesztő-, penész- és más jellegű gombák, mint a Candida is a test gyengébb részein élősködnek. Ezeket mérgezik, valamint túl is terhelik. Egy savas környezetben valójában szabad utat kapnak ahhoz, hogy károsítsák a szöveteket és a testi működést. A szervezetünkben ellelhető glükózból élnek, ezt használják energiatermelésre, a zsírunkat és a fehérjéinket pedig (még a genetikai anyagunkat, a nukleinsavakat is!) növekedésre és szaporodásra. Valójában ezek az élőlények szó szerint élve megesznek bennünket! Majd ezt követően a melléktermékeiket (savakat) bejuttatják a véráramba, valamint a sejtek belsejébe, tovább szennyezve így a rendszert.”
„A legfontosabb az lenne, ha mindenki foglalkozna ezekkel a mikroorganizmusokkal, még akkor is, ha nem érzékeli önmagán a túlszaporodás külső jeleit. Ez azért lehet, mert ennek a túlszaporodásnak két fázisa van. Az első, kezdeti növekedési fázisban ezek a mikroformák kis kolóniákban szaporodnak, és bár többnyire láthatóak a vérben, valószínűleg nem észlelhetők még fizikai tünetekből. A második, akut vagy krónikus tüneti fázisban nyilvánvalóvá válnak a kellemetlen tünetek és komplikációk. Ekkor már elég erősen panaszkodik a test, figyelmeztető jelzéseket küld és segítségért kiált. A túlszaporodás második fázisa történhet viszonylag hirtelen, de eltarthat évekig is, amíg megtörténik.
Még ebben a második, súlyosabb állapotban is mindössze annyi kell az állapot visszafordításához, hogy egy olyan belső környezetet kell létrehozni a testben, amelyik nem támogatja a mikroorganizmusokat. Ehhez csupán arra van szükség, hogy egyensúlyi állapotba hozzuk a vér és a szövetek pH-ját, lúgosító étrend-kiegészítőkkel és egy olyan lúgosító diétával, mint amilyet a későbbi fejezetekben részletezünk. Természetesen, jobb lenne még az elején megfogni őket, mielőtt a helyzet elfajul, ezért van, hogy mindenkire jó hatással lehet ez a program. ”