A lúgosító - savasító ételek táblázata pdf formátumban ajándékba! Kattints ide!

A lúgosító ételreceptek füzet pdf formátumban ajándékba! Kattints ide!



 

 Kérd az ajándék Lúgosító receptfüzetet, melyet ITT letölthetsz!

Spenót, picit másképp

 

SpenóttfőzelékLehetséges, hogy Popey is ezt a spenótot szerette? Mert tény, hogy a legtöbb gyerek kiskorában utálta azt a fura zöld színű dolgot a tányérjában.

Megkéne próbálni picit másképp elkészíteni, és lehet a gyerkőc sokkal jobban fogja szeretni, lehet nagyobb sikerünk lesz vele. Azt kell elérni nála, hogy élvezettel és ne ráerőltetés útján egye meg a főzeléket.

Hozzávalók:

1 kg apalosan megtisztított, majd megszárított spenót levél

2-3 fej mogyoróhagyma apróra vágva

3 ek biomargarin

frissen reszelt szerecsendió

1 gerezd fokhagyma

2 dl tejszin

1 ek teljeskiörlésű tönkölyliszt (keverjük el csomómentesre 1 ek biomargarinnal, bors, só)

Egy kevés brandy

Magas hőfokon először olvasszuk meg a biomargarint és adjuk hozzá a fokhagymát, mogyoróhagymát, szerecsendiót és pároljuk addíg, amíg üveges nem lesz mindegyik. Öntsünk rá egy kevés brandyt és addig főzzük, míg be nem sűrösödik egy kicsit. Ezután hozzáadhatjuk a vajas-lisztes keveréket, gyorsan főzzük össze, és miután hozzáadtuk a tejszint is elegendő lesz lassú tűzön hagyni, hogy megpárolódjanak az összetevők.

Ekkor már következhet a spentót, amit közepes tüzön, forrásban lévő vízbe beledobjuk és néhány percig fonnyasszuk, de ne hagyjuk túl sokáig ázni a főzelékben, mert akkor kiveszik belőle az értékes tápanyag.

Ezután szedjük ki egy deszkára és tépkedjük apró darabokra, majd beledobhatjuk a brandys keverékbe és forraljunk rajta egyet lassú tűzön, ízesíthetjük és rögtön tálalhatjuk is.

Szeretnivaló spenótfőzelék

HozzávalókSpenótt másképp

 

1 cs natúr vagy mélyhűtött spenót

4 ek tönköly liszt vagy bármilyen teljeskiörlésű liszt

1 dl olivaolaj

3 gerezd fokhagyma

1 liter szója, rízs vagy kókusz tej

2 mk tengeri só

 

A lisztből olajon készítsünk világos rántást, majd ezt keverjük össze a megtisztított, vagy ha fagyasztott kiolvasztott, turmixgéppel pépesített parajjal és az áttört fokhagymakrémmel.

Folyamatos, lassú kevergetés mellett, fokozatosan adjuk hozzá a tejet. Újraforrástól számítva kevergessük még kb 2-3 perccig.

 

 

 

Adatvédelem | Lúgosítás | Megrendelés | Elsavasodás | pH Csoda | Fogyásról mindenkinek | Fogyás. Lúgosító diétával | Lúgosító étrendkiegészítők | Út a sikerhez - Üzleti lehetőség | Kapcsolat | Oldaltérkép