FőoldalMINDEN CUKOR BETEGGÉ, FÁRADTTÁ ÉS KÖVÉRRÉ TEHET.
"Erősödik a gyanú tudományos körökben, hogy a cukor, még a gyümölcscukor is ártalmas az egészségre és a jóllétre. Túlsúlyos felnőttek, akik nagy mennyiségű gyümölcsöt fogyasztanak, valójában egy savasító cukrot esznek, amit fruktóznak hívunk, és amitől az ember beteg, fáradt és kövér lesz. A gyümölcscukor vagy fruktóz egy mérgező sav, amely a gyümölcs érése, vagy erjedése során keletkezik. A banán jó példa erre: ahogy érik, erjed, úgy lesz egyre édesebb és édesebb.
A gyümölcscukor vagy fruktóz e folyamat melléktermékeként keletkezik. Sok éven át kutattam a soványság és a túlsúly valódi okát, és úgy találtam, hogy amikor valaki magas cukortartalmú gyümölcsöket fogyaszt, mint amilyen például a banán, az alma, a narancs, a körte, a görögdinnye, az ananász, a mangó, hogy csak néhányat említsek, riasztó mértékben megnövekszik a testzsír-százaléka, illetve az inzulin-érzékenysége.
A fruktóz nem csak a gyümölcsökben található meg, hanem a gyümölcslevekben, valamint a tartósított befőttekben is, amelyek szintén nagyon savasítanak. De ugyanígy bekúszik a táplálkozásunkba az üdítőitalokban található magas cukortartalmú kukoricasziruppal, melynek 55 százaléka fruktózzá, 45 százaléka pedig glükózzá alakul a testünkben, vagy a szukrózzal (sima cukor), amely ugyanerre a két mérgező, savas cukorra bomlik.
Tudósok évek óta hangot adnak azzal kapcsolatos félelmeiknek, hogy a fruktóz tömeges méretű elhízást, inzulin-rezisztenciát, illetve cukorbetegséget idéz elő (New Scientist, 2001. szeptember 1. 26.o.), de kevés közvetlen emberi vizsgálat történt ezzel kapcsolatban.
Egy kaliforniai egyetemen Peter Havel rávett 33 túlsúlyos, illetve elhízott embert, hogy csináljanak végig egy két hetes táplálkozási programot , amely 30% zsírból, 55% összetett szénhidrátból és 15% fehérjéből állt. Ezt követően további tíz héten át váltottak egy olyan programra, amelynél a csoport egyik felének energiáját 25%-ban fruktóz vagy glükóz biztosította.
Azoknál, akik fruktózt kaptak, növekedés indult meg a belső hasi zsírrétegben, amely körülveszi a belső szerveket, sörhasat okoz, és bizonyítottan összefüggésben áll a cukorbetegség, illetve a szív- és érrendszeri betegségek magasabb kockázatával. Mindez nem történt meg az első csoportban.
A fruktózt fogyasztó csoportban megemelkedett a vérzsír szintje, ami aztán hasi zsírrétegként, illetve koleszterinként rakódott le. Az inzulinérzékenységük 20%-ot esett. Havel a múlt héten mutatta be ezeket az eredményeket San Francisco-ban, az Endokrin Társaság egyik ülésén.
Mivel Havel vizsgálata pusztán a tiszta fruktózra vonatkozott, a glükózszirupra és a cukorra nem, ezért jelenleg még nem tisztázott, hogy az elhízásért és a cukorbetegségért e többi anyag is felelős-e. "A kérdés csak az, hogy milyen mennyiségű szirupot vagy kristálycukrot kell elfogyasztani ahhoz, hogy ezek a hatások létrejöjjenek?" - nyilatkozta Havel, aki hosszú távú tanulmányt tervez ennek kiderítése céljából. De azt is állítja, hogy azoknál az embereknél, akiknek már van valamilyen anyagcsere-zavaruk vagy savasodási tünetük - melyek olyan állapotok, a pocakkal és az inzulin-rezisztanciával együtt, amelyek növelik a cukorbetegség és a szívbetegségek kockázatát - tanácsos nagyon gyorsan abbahagyni a fruktóz tartalmú üdítőitalok túlzott fogyasztását.
"Mindez megerősíti azt, amit már régóta tudunk - mondta Francine Kaufman, a Los Angels-i Keck orvosképző iskola munkatársa. - Hogy valószínűleg nem jó ötlet túl sok cukrot enni."
Az az érzés, amit a cukor utáni sóvárgásként ismerünk, valójában a test ásványi sók utáni sóvárgása. A testünk elektromos energiával működik, nem a cukorból származó kalóriáktól. A só mintegy vezetőként funkcionál az elektromos energia átvitelében a testen keresztül az egyes sejtekhez. Ezért van az, hogy a vérünk sós a nátriumtól, nem pedig édes a cukortól.
A cukor valójában sav, ami elhízást okoz. A zsír az egyik legfontosabb semlegesítője a cukorhoz hasonló savas méreganyagoknak. Ha hízni vagy fogyni szeretnél, hagyd abba a cukorfogyasztás minden formáját! Minden cukor savas, és felborítja a tested finom pH egyensúlyát. A test kizárólag azért ragaszkodik a túlsúlyhoz, hogy semlegesíteni tudja a túlzott savmennyiséget, amely nem tudott távozni a vizelettel, izzadással, légzéssel, illetve széklettel. Egy személy nem túlsúlyos, hanem túl savas, és a gyümölcsök, gyümölcslevek, egzotikus gyümölcslevek, befőttek és szénsavas üdítőitalok mind lényeges savasító tényezők." ( Dr. Robert O. Young )
CUKORBETEG SIKERBESZÁMOLÓ
A következő levelet kérés nélkül kaptam valakitől, akit cukorbetegséggel diagnosztizáltak, és aki követni kezdte a cukorbetegek számára készített pH Csoda életmód programot, s akinek ennek köszönhetően normalizálódott a vércukor szintje, és még le is fogyott.
Remélem, elküldöd ezt a levelet mindenkinek, aki magas vagy alacsony vércukorszinttel, magas vagy alacsony koleszterinszinttel, magas vagy alacsony vérnyomástól vagy túlsúlytól szenved.
Az a csodálatos hírem van számukra, hogy nem kell tovább küzdeniük a cukorbetegséggel, a magas vérnyomással, a magas koleszterinnel vagy a súlyproblémákkal, ha megértik, és alkalmazni kezdik a pH Csoda életmód programot.
Sok szeretettel,
Robert O. Young D.Sc., Ph.D.
Kedves Dr. Young!
2007. november 3-án kezdtem el olvasni A pH Csoda a diabétesz ellen című könyvét, és rögtön elkezdtem a benne leírt diétát.
2003. júliusában volt egy epehólyag-műtétem, s ezután jelentkeztek a problémáim a megemelkedett vércukor-szintemmel és a súlyommal. Nem akartam beszedni a felírt gyógyszereket, de mindenféle diétát kipróbáltam, mert fogyni akartam, s közben rájöttem, hogy az, amit megeszem, nagyban befolyásolja a glükóz-szintemet. Ennek ellenére, időnként még mindig ettem vagy ittam olyasmit, ami nem tett jót nekem.
2007. szeptemberében ismét megemelkedett a vércukor-szintem, s akármit is csináltam, nem normalizálódott. Szörnyen éreztem magam, és feladtam a harcot: elmentem egy orvoshoz, aki vércukor-szint szabályozó gyógyszert írt fel nekem. Még rosszabbul kezdtem magam érezni, és ismét rádöbbentem, hogy sokkal jobban kell kontrollálnom a savas ételek bevitelét. 3 nappal azután, hogy elkezdtem szedni a gyógyszert, le is álltam vele. (Egyszer se vitte le a glükóz-szintemet.)
Először egy bioboltban hallottam A pH Csoda a diabétesz ellen című könyvről, de akkor még nem vettem meg. Múlt héten viszont eszembe jutott az ön könyve, és megrendeltem az Amazon.com-on. Amint nekiláttam elolvasni, azonnal éreztem, hogy a rejtély hiányzó elemét tartom a kezemben, és pont erre volt szükségem.
Megrendeltem az ön honlapjáról az étrend-kiegészítőket, s amint elkezdtem szedni őket, azonnal csökkenni kezdett a vércukor-szintem.
Hétfőn kezdtem el a léböjtöt, most péntek van, és ennyi idő alatt leadtam 2,5 kg-t, a vércukor-szintem pedig lement 4,5-re. Múlt héten még 8,9 körül volt.
Ezen a nyáron lefogytam 1,5 kg-t, de ezen a ponton le is állt a fogyás. 51 éves vagyok, és a pajzsmirigyemmel is gond van (alulműködés), ami miatt a fogyás mindig is komoly problémát jelentett számomra. Egy hét alatt 2,5 kg-t leadni nagyon lelkesítő élmény.
Azok a tanácsok, amiket a könyvében leírt, egyetlen hét alatt hatalmas változást hoztak az életemben.
A vizeletem pH értékét folyamatosan figyelem a pH-csíkkal, és a mért értékek egészen közel állnak a normálishoz. Újra elkezdtem használni a mini trambulint is, ami évek óta az ágy alatt porosodott.
Ma reggel beszéltem egy kollegámmal, akinek hasonló problémái vannak, s elmeséltem neki, mit csinálok. Annyira fellelkesedett, hogy épp ebben a pillanatban, miközben én ezt a levelet írom, megrendeli az ön könyvét.
Egyszerűen kikívánkozik belőlem, és szeretném megosztani az egész világgal, hogy milyen jól érzem magam! Nem tudom, hogy elolvassa-e majd ezt a levelet, vagy bárki elolvassa-e majd a kollegái közül, de mindenképpen el akartam újságolni, hogy a tanácsai nálam beváltak!
Szeretném, ha tudná, hogy hálás vagyok, amiért megírta ezt a könyvet, és megosztotta velünk a tudását. Köszönöm! Köszönöm!
Juanita Davila
„A csodák nem a természet ellenében történnek, hanem mindannak ellenében, amit a természetről tudni vélünk.” St. Augustine
„A valóban előrehaladott technológiák kísérőjelensége a csoda.” Arthur C. Clarke
„Két módon élheti valaki az életét. Vagy úgy, hogy azt mondja, nincsenek csodák. Vagy úgy, hogy azt: minden csoda.” Albert Einstein
TERMÉKAJÁNLÓ

SUPERSOY szójacsíra por
Mire való?
A szójacsíra élő bébi-növény, amely a legtöbb tápanyagot tartalmazza, és biogenikus. Ez azt jelenti, hogy képes átadni az élet-energiáját, vagy más néven zéta-potenciálját neked! A növény, fejlődésének ebben a szakaszában nagyobb koncentrációban tartalmazza a fehérjéket, vitaminokat, ásványi anyagokat, fitokemikáliákat, bioflavonoidokat, valamint RNS és DNS molekulákat, mint bármikor máskor az élete során. Mivel a szójacsíra bébinövény, finom sejtfalai könnyen tudják átengedni az élő táplálékot és az életerőt. A tápanyagok kolloid formában vannak jelen, és így még a leggyengébb emésztőrendszer is könnyen meg tudja emészteni. A szójacsíra rendelkezik a szója összes jótékony tulajdonságával, beleértve a koleszterin-csökkentő hatást, az atherosclerosis akadályozását, vércukor-kiegyenlítő hatást, valamint a csontritkulás és bizonyos rákfajták kialakulását megelőző hatást. Nagyon ajánlott azok számára, akik menopauza vagy PMS tünetektől szenvednek.
Mitől hat?
A SuperSoy szójacsírákat ellenőrzött melegházi körülmények között csíráztatják, majd 30 Celsius fokos levegővel szárítják. Ezt követően finom porrá őrlik és leszűrik. Ez 27:1 arányú koncentrációt hoz létre. Ez könnyebben megérthető mennyiségekkel azt jelenti, hogy kb. 80 dkg szójacsírából lesz 30 gramm kész SuperSoy szójacsíra-por. E koncentrátumnak köszönhetően ez teljesértékű táplálék, 43% fehérjetartalommal, mely magában hordozza az összes esszenciális aminosavat, beleértve a triptofánt, a treonint, az izoleucint, a lizint, a metionint, a fenilalanint, a valint, a cisztint, a hisztidint, a tirozint, a leucint - hogy csak néhányat említsünk. Ez magasabb fehérjekoncentrációt jelent, mint ami a marhahúsban, a csirkében, a sertésben, a halban, a pulykában, a tojásban, a sajtban, vagy a legtöbb zöldségben található.
Hogyan fogyasszuk:
Mindössze napi 3 teáskanálnyi SuperSoy szójacsíra lényeges részét fedezi egy 70 kg-os személy napi fehérje, vitamin, ásványi-anyag és fitokemikália-szükségletének. Az optimális eredmény elérése érdekében a legjobb, ha a SuperGreens porral együtt fogyasztja.